Boldog Új Esztendőt – Az igazgató levele 2019

Kisebb csúszással befutott az igazgató levele, amelyet teljes terjedelmében itt megtalálhattok. Mielőtt belemélyedünk a levélbe, amit nem hónapok óta, hanem igazából tavasz óta várunk a csúnya csúszás miatt, szeretném merészen kijelenteni, hogy NA VÉGRE. Ez az év végre nem arról fog szólni, hogy mi ez a Battle Royal teszt, miért nem az MMO-t fejlesztik. A Castle Siege végre megmutat valamit abból, milyen ostromokra lehet számítani, majd láthatjuk az első lépéseket a világban. Innentől már élesben megy a sztori, reméljük minden jól fog alakulni, nem jön közbe semmi váratlan és akkor talán év végére már bétázhatunk.

Itt szeretném megköszönni az egész éves figyelmet, az oldal és a facebook csoport követését. Remélem hamarosan tudunk már együtt is Castle Siege-ezni, mivel az a célunk, hogy egy közösséget alakítsunk ki. A honlaphoz és a facebook csoporthoz tartozik egy Discord csatorna is. A magyar Ashes of Creation közösség számára bármikor elérhetővé tesszük, igény szerint alakítjuk. Várunk ide mindenkit, (játékost, csapatot) akik szeretnének egy közös helyet azokkal, akik szintén a játék iránt érdeklődnek, vagy segítséget kérnek. Semmiféle nehezen betartható feltételt nem szabunk, a szabályok egyszerűek; a kreténeket és a közösséget zaklató, bomlasztó egyéneket nem tűrjük. 

Most pedig a lényeget megpróbálom összefoglalni itt nektek a tovább mögött, de addig is röviden:
 > Hamarosan Castle Siege teszt
 > Januárban megindul a zárt MMO Alfa 1 teszt
 > Márciusban a GDC-n bemutatásra kerül az Alfa 1
 > Nincs NDA, így az első lépések is követhetőek a világban
 > Még tovább bővítik a csapatot és stúdió költözés is lesz

A közösségnek:
Nagyon sokat fejlődött a projekt 2019-ben és sok mindent megtanultak. 2017-ben amikor a projektet bejelentették hihetetlen támogatást kaptak, azóta is azon dolgoznak a stúdióval, hogy megvalósítsák az elképzeléseiket. A játékosoknak egy olyan világot képzeltek el, ahol van választási lehetőség, a nyereség miatt megéri kockáztatni. A pay-to-win-es megoldásoktól pedig teljesen elhatárolódnak.
Amikor létrehozta az Ashes of Creation-t, tudta, hogy nem lesz egy könnyű út, de a kemény munka és az elkötelezettség kulcsfontosságú összetevői a sikernek, valamint ha szenvedélyes emberekkel veszi körül magát, mint amilyen sok a közösségünkben és a stúdióban van, akkor ezt az utat könnyebb megtenni.
2019 során a stúdió létszáma jelentősen növekedett, sok új tehetséggel gazdagodtak és ez a folyamat 2020-ban is folytatódni fog. 

Sokat időt igényel egy MMORPG felépítése és még többet igényel úgy, hogy a nullából kellett felépíteni egy stúdiót. Még sok lépés van hátra, napról napra egyre közelebb kerülnek a célhoz és a világ életre kel. 2020 az MMORPG tesztelés éve lesz. Januárban megkezdjük az MMORPG Alfa 1 kliens belső tesztelését. Ezen kívül a 2020-as GDC-re is kiviszik a játék Alfa 1-es verzióját.

Az év felülvizsgálata:
2019-ben nagy előrelépéseket sikerült elérni a projekttel. Lehetővé tette számukra, hogy olyan alapvető rendszereket és szolgáltatásokat hozzanak létre az MMORPG-hez, amelyek majd zökkenőmentes és sikeres Alfa és Béta teszteket eredményezzenek. Ezek közül sokat már az Apocalypse-ben teszteltek, ideértve a matchmaking szolgáltatásaikat, az instance és térkép támogatását. Az Apocalypse korai tesztelése lehetővé tette számukra, hogy tökéletesítsék a hálózati és építészeti rendszer átalakítását. A legutóbbi stream-ben ennek az átdolgozásnak egy részét mutatták be 5000 szimulált játékossal. Fejlődést sikerült elérni az action combat rendszerrel is, valamint a közelmúltban a Phoenix Initiate Castle Siege tesztelésünkben objektív alapú stratégiai mechanikát alkalmaztak.
A háttérben megszilárdították platformszolgáltatásaikat, – bevezették az egyszeri bejelentkezési megoldást a fiókszolgáltatásokra, és újraépítették a hitelesítést és az Account Inventory kezelést. Az Apocalypse tesztje nagyon sok információval szolgált nekik a kliens telepítőjükről és a frissítési szolgáltatásról, amely lehetővé teszi majd az Alfa 1 zavartalan működését és azon túl is. A legfontosabb, hogy tovább erősítették a felhőinfrastruktúrájukat, hogy megkönnyítsék a játékszervereik telepítését az AWS hálózaton. Ezenkívül 2019-ben agresszív naplózást és automatizált stresszteszteket hajtottak végre annak biztosítása érdekében, hogy ezek a rendszerek készen álljanak a játékosok zökkenőmentes fogadására.

Tartalom szempontjából 2019 az intenzív eszközgyártás éve is volt. Margaret és Sarah keményen dolgoztak a világ eszközeinek; a lények, páncélok, készségek és a fegyverek bemutatásával. Az Ashes of Creation hihetetlenül sok tartalommal fog rendelkezni a tervek szerint, és büszkék arra, hogy az iparág legtehetségesebb művészei vannak a projektben. 
A világ alakítása mellett keményen dolgoztak a játék környezetének és teljesítményének optimalizálásában, mind az Apocalypse, mind a belső tesztelés révén. 2019 során nagy fejlesztéseket vezettek be ezen a területen és a 2020-as tesztelésekkel még nagyobb teljesítménynövekedést várnak el.
Aki követi a stream-eket, a videókat, az tudja, hogy a játék világa (Verra) nagyon nagy, és egyidejűleg körülbelül 10 000 játékos befogadására képes. A bonyolult kereskedelmi útvonalak és a tengerek miatt Verra területén komplex akadályokat és bonyolult átjárókat kell biztosítani a régiók között. Az Alfa 1 lesz az első tesztelési szakasz Verra valós világtérképében, a közösségük először léphet majd területre.

Az Év eleje:
Sok munka áll előttük. 2020-ban indul a tesztelési szakasz, ahol a közösség megtapasztalhatja az MMORPG rendszereit és mechanikáját, amire mindannyian régóta vártak. Izgatottan várják az új visszajelzéseket majd, aminek segítségével még tökéletesebbé tehetik a játékok. Az Alfa 1 teszt nem lesz NDA alatt, így a közösség megfigyelheti az első lépéseket Verra földjén.
Ezenkívül 2020-ban az Apocalypse-ben megindul a Castle Siege játékmód nyilvános tesztelése, ahol a játékosok megtapasztalhatják az MMORPG-ben alkalmazott kastély háborúkat, ostromfegyvereiket és a romboló rendszereiket.
A fejlesztés folytatása mellett azon is dolgozni fognak, hogy mindig javítsák a közösséggel folytatott kommunikációkat. 2020-ban új blogok várhatóak az osztályokról, csomóponttípusokról, épületekről és felszerelésekről. Csakúgy, mint a mélyebb videók, amelyek bemutatják az Alfa 1-et.

Zárásként:
A projekt kezdetén úgy döntött, hogy fontos megosztani az Ashes of Creation létrehozásának folyamatát a világgal. Meg akarta osztani az utazást az MMORPG testvéreimmel …Az évek során megbotlottak ebben az elkötelezettségben, mivel megpróbálták megtalálni az egészséges és fenntartható egyensúlyt. Időnként nem sikerült fényesre a kommunikáció. Nem könnyű türelmet gyakorolni, de az Ashes of Creation játékkal a  legfontosabb célunk egy minőségi MMORPG játék létrehozása. Bár nem tudnak mindent megmutatni a fejlesztés során, de elkötelezettek abban, hogy megmutatják amit lehet és meghallgatnak minket közösséget.

„Az Intrepid Stúdióban mindenki elkötelezett amellett, hogy 2020-at még jobb évvé tegye! Sok izgalmas bejelentés érkezik ebben az évben, és hihetetlenül izgatottan várjuk az első teszteket. Ahogy folytatjuk a játék építését, reméljük, hogy továbbra is követni fogja a közösség a fejlődést és megosztják tapasztalataikat, hogy mi teszi az MMO-kat nagyszerűvé. Mindannyian különböző tapasztalatokat szereztünk a játékokban, amelyeket játszottunk, és ezek az élmények segítik a szeretett műfajban a játékok jövőjének kialakítását. A barátság kötelékei, amelyeket olyan közösségek részvételével alakítunk ki, mint az Ashes közösség, egy életre szólhatnak.

Nem tudom kifejezni, mennyire értékeljük a közösségünket. Az Ashes iránti támogatása és elkötelezettsége minden ember számára a világot jelenti az Intrepid-nél! 

Boldog Új Esztendőt kíván az Intrepid Mindenkinek!”

0 0 votes
Article Rating
Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments